elkezdték összeszedni a holmijukat, kiléptem a pilótafülkéből, és az első ajtó közelében álltam, hogy elbúcsúzzak tőlük. Ahogy a tizennegyedik sor közeledett, egy fiatal nő lépett elő, érzelemtől csillogó szemekkel és magabiztos mosollyal az arcán. Kinyújtotta a kezét, és hivatalos kézfogás helyett egy meleg, őszinte ölelésbe vontam ott az elülső konyhában.
– Köszönöm – suttogta, és a hangja kissé remegett. – Megváltoztattad az életemet.
– Te építetted fel a saját életedet – feleltem halkan, a szemébe nézve. – Soha ne feledd, hogy a horizont olyan széles, amilyen szélesnek te engeded.
Miközben a utasszállító lehajtón sétált az új
