történetesen az egyenruhádban sétáltál át a terminálon, olyan kecsesen és abszolút magabiztosan viselkedtél. Észrevetted, hogy sírok, leültél mellém öt percre, és azt mondtad, hogy az ég bárkié, aki elég bátor ahhoz, hogy felnézzen. Ma Seattle-be repülök, hogy elvállaljam első állásomat vezető szerkezetépítő mérnökként egy repülőgépipari cégnél. Nem tudtam, hogy te vezeted ezt a gépet, amíg meg nem hallottam a hangodat a hangszórókban. Csak meg akartam köszönni, hogy szárnyakat adtál nekem.”
Folytatás a következő oldalon
A pilótafülke halvány borostyánszínű fényében ültem, és a kézzel írott szavakat bámultam,
