Papírok borították az asztalt, egy bőrmappával együtt, amit gyorsan elrakott, valahányszor beléptem.
„Csak rendbe teszek pár régi papírmunkát” – mondta nekem. „Nincs miért aggódott.”
„Nem aggódom. Kíváncsi vagyok.”
Nevetett, és úgy húzott az ölébe, mintha újra húszévesek lennénk.
„Eleanor, ezeket a dolgokat már régen én raktam össze. Csak arra ügyelek, hogy minden vonal légmentes legyen. Te mindig biztonságban leszel, bármit is gondolnak rólam azok ketten.”
Nem kértem tőle magyarázatot.
Kellett akart.
De a hónapok lágy melegben teltek, a tél bizonytalan tavaszba enyhült, megengedtem magamnak, hogy higgyem, a hálószobánk mögött tomboló vihar
