az az, hogy mindazokhoz szól, akik valaha is átéltek testvéri vagy családi viszályt. Azokhoz a kötelékekhez, amelyekről azt hittük, hogy örökké tartanak, azokhoz az ígéretekhez, amelyeket hangosan tettünk anélkül, hogy elképzeltük volna, hogy egy napon meginoghatnak. Az élet kegyetlen módon próbára teszi még a legőszintébb fogadalmakat is.
És Diana mégis megmaradt. A kollektív emlékezetben, azokban az értékekben, amelyeket Vilmos és Harry a maga módján képviselnek, abban, ahogyan saját gyermekeikre tekintenek. Szeretete, amely mérhetetlen és rendíthetetlen, továbbra is visszhangra talál – még a csendekben is.
A kérdés, ami ott motoszkál bennem, édesen
