egy délután, még cukrot kevert a kávéjába.
– Furcsa módon mutattad be ezt az öt évtizedes hallgatással – utasítottam vissza.
„Az élet közbeszólt.”
„Az élet mindig ezt teszi.”
Hat később Garrett ott állt a verandámon, és részben beváltotta régi ígéretét azzal, hogy megkérte a kezem . Még nem volt meg a gyűrűje, de azt mondta, dolgozik rajta.
Házasság
Azt mondtam: „Igen!” Nem a kastélya vagy a vagyon miatt, amiről a gyerekei végül suttogni fognak. Azért egyeztem bele, mert emlékeztem a fiúra, aki egyszer hazakísért az esőben.
Az eljegyzési vacsoránkra Garrett kúriájában került sor,
