pedig azt mondtam, talán egy szelet pitét is, ha nagylelkűnek érzi magát.
Végig ott maradt a süteményvásáron, kifizette a kávét és a pitét is, majd kikísért az autómhoz, mintha mindig 192-ben élnénk, csak az élet elválasztott volna minket.
minden kedden ugyanabban a büfében találkoztunk.
Beszélt elhunyt feleségéről, Patriciáról, aki közel 10 éve halott volt, és felnőtt gyermekeiről , Margaretről és Danielről, akik a közelben laktak és minden vasárnap meglátták. Meséltem neki Howardról, a hosszú, jó házasságunkról és az azt követő még hosszabb, csendes évekről.
– Mindig is kíváncsi voltam rád – mondta Garrett
