kezdtünk.
Nem költöztünk vissza azonnal a régi házba.
Új lakást választottunk.
Két külön kulccsal.
Két külön bankszámlával.
Két külön döntéssel.
És mindenekelőtt:
őszinteséggel.
Egyik este Matthew egy kis dobozt tett elém.
— Mi ez?
— Az óra.
Meglepődtem.
— Azt hittem, megtartottad.
— Megtartottam.
Kinyitotta.
— De most visszaadom neked.
— Miért?
— Mert öt évvel ezelőtt azért vetted meg, mert azt hitted, ismered minden vágyamat.
Elmosolyodott.
— Most már tudom, hogy meg kell kérdeznem.
Nevettem.
— És mit szeretnél?
Matthew rám nézett.
— Téged.
— Ez nem válasz.
— Akkor azt szeretném, hogy ha egyszer újra összeházasodunk, az ne azért legyen,
