Korszak már ott ült egy sarokasztalnál, egy mappa a kávéscsészéje mellett. Ugyanúgy nézett ki, mint ahogy emlékeztem rá, azzal a kissé gyűrött, de figyelmes modorával. Negyvenes lehetett, kedves szemekkel, amelyek túl sokat láttak, és mindent békés arckifejezés mögé rejtettek. Felállt egy pillanatra, amikor meglátott, majd intett, hogy üljek le.
Rendeltem egy kávét, amiről tudtam, hogy valószínűleg úgysem fogok inni, és összekulcsoltam a kezem, hogy ne remegjenek. Megkért, hogy kezdjem elölről, és én meg is tettem. Meséltem neki Evelynről, Gavinről, arról, hogy mennyi minden megváltozott az elmúlt évben. Leírtam az előző
