Az út szélén fekvő fekete kutya olyan sovány volt, hogy amikor először megpillantottam, azt hittem, túl későn érkeztem. Bordái kirajzolódtak a koszos szőrzet alatt, hasa beesett, hátsó lábai pedig élettelenül hevertek mögötte, miközben alig néhány méternyire autók suhantak el mellette. Aztán a szeme felém fordult. Ez az apró mozdulat volt az egyetlen jele annak, hogy még él.

mi történt veled – mondtam neki.

 

A tekintete az enyémen maradt.

 

– De te nem maradsz itt.

 

A legközelebbi állatorvosi klinika, amely sürgősségi képalkotást tudott végezni, majdnem negyven percnyire volt.

 

Mielőtt felhajtottam az autópályára, felhívtam.

 

„Van egy lesoványodott kan kutyám, talán juhászkutya vagy labrador keverék. Nem bírja az állát. Lehetséges medence- vagy gerincsérülés.”

A recepciós fáradtnak tűnt.

Tanulj kémiát

 

„Hamarosan zárunk.”

 

„Lehet, hogy reggelig nem lesz rá ideje.”

 

Csend.

 

Aztán egy másik hang szólt bele a vonalba.

 

– Eszméleténél van?

 

« Igen. »

 

«