Az út szélén fekvő fekete kutya olyan sovány volt, hogy amikor először megpillantottam, azt hittem, túl későn érkeztem. Bordái kirajzolódtak a koszos szőrzet alatt, hasa beesett, hátsó lábai pedig élettelenül hevertek mögötte, miközben alig néhány méternyire autók suhantak el mellette. Aztán a szeme felém fordult. Ez az apró mozdulat volt az egyetlen jele annak, hogy még él.

Hagytam, hogy igyon pár kis kortyot, mielőtt elhúztam volna a tálat.

Egy súlyosan kiszáradt kutya megbetegíthette magát, ha túl gyorsan ivott, és Sombra, bár még nem kapta ezt a nevet, úgy nézett ki, mintha a teste már szinte mindent elhasznált volna, amit a túléléshez használna.

Közelről rosszabb volt, mint a fényképen.

Csípőcsontjai fogantyúként emelkedtek ki a kabátja alatt.

A bordái mögötti mélyedés hihetetlenül mélynek tűnt.

A hátsó lábai vékonyabbak voltak, mint a mellsők, az izmok annyira elsorvadtak, hogy azon tűnődtem, mióta nem tudja