Az út szélén fekvő fekete kutya olyan sovány volt, hogy amikor először megpillantottam, azt hittem, túl későn érkeztem. Bordái kirajzolódtak a koszos szőrzet alatt, hasa beesett, hátsó lábai pedig élettelenül hevertek mögötte, miközben alig néhány méternyire autók suhantak el mellette. Aztán a szeme felém fordult. Ez az apró mozdulat volt az egyetlen jele annak, hogy még él.

nem szabad őket hibáztatni érte.

 

Egy ijedt állat nem érti, hogy a kezeid segíteni próbálnak. Csak azt érti, hogy valami fáj, és egy másik élőlény érinti meg.

 

Az egyik karomat a mellkasa alá, a másikat pedig a csípője alá helyeztem, amilyen óvatosan csak tudtam.

 

Az egész teste megfeszült.

 

Megálltam.

 

„Semmi baj.”

 

Egy pillanatra azt hittem, rám fog dühöngeni.

 

Ehelyett a feszültség eltűnt.

 

Teljesen.

 

Feladta magát.

 

Felemeltem.

 

Szinte semmit sem nyomott.

A sokk olyan gyorsan söpört végig rajtam, hogy majdnem